Empátia nélküli empátia

Egy időben én magam is, abban a hitben éltem, hogy ez a bolygó és a rajta élők, ez az ország s benne élők szíve még dobog, kővé dermedés nem általános, ahogy az áldozatok hibáztatása sem, a fejek elfordítása sem, a felelősség nem vállalása sem….majd feleszméltem. Micsoda önbecsapás a részemről. Micsoda menekülés a fájdalomtól, a valóságtól.
Mily kezdetleges emberi létben élünk ismét 2019-ben? Okosabbak vagyunk, mint valaha, de az ész kevés. Hol az érzelem?

Akkor lehet egy problémát kezelni, ha tudomásul vesszük a létezését. Amit manapság kevesen akarnak: érzéketlen a mai kor embere. Ez lett túlélésünk egy új módszere.

Ez az érzéketlenség mind itt él velünk, hasonló mondatokkal fertőzi az agyat és a lelket, mintegy vírus pusztíthat el mindent, ami valaha emberi volt:

“Ha veri a férje, miért nem hagyja el?”
“Miért vett fel ilyen rövid szoknyát?”
“Miért nem mondta el a szüleinek, és kért segítséget?”
“Miért fut egyedül erdő szélen?”
“Kripli a gyereke, azért ilyen depis.”
“Az autisták bolondok és veszélyesek.”
“Nem az menti meg a jeges medvéket, és a Földet, ha nem iszok szívószállal limonádét.”
“Azért szegény, mert így döntött.”
“Azért hajléktalan, mert alkoholista.”
“Nehogy már ugyanolyan büntetést kapjon mintha embert ölt volna: az csak egy kutya.”
“Mit nyavalyognak a szülési traumák miatt, mindenki átéli!”
“Azt hiszik, csak nekik van bajuk!”

Hát nem, tudjuk mi, hogy nem! Csak számunkra, a különbség annyi, hogy legtöbbünk próbálja megélni, nem lefagyasztani az élményt, és ezáltal esélyt adni a minőségi továbbélésre.

Beszélünk róla, keressük a kapcsolódást.
A fagyasztás érzéketlenséget szül, és érzelmek nélkül milyen is az élet???

Szerző:

Kalocsai Adri

Arról beszélek, amiről mások nem akarnak, vagy nem tudnak: a tabuinkról, a tabuimról, a tabuidról. Társadalmi bukásainkról, a szégyenletesnek tartott, titokként kezelt kérdésekről.