Eutanázia – jogok és nem jogok világa

Tudjátok, írni akkor tudok, ha kapcsolódok egy-egy témához. Legyen az személyes élmény, trauma, vagy olykor egyszerűen „hív” a téma. Feltartóztathatatlanul. Így van ez most is.

Felrobbant a facebook, egy törvény miatt, előkerült az értékítélet, az értékrendek és ítélkezések húst égető, mocskolódó csatája, az észak-írországi abortusztörvény okán. Ezek a viharos pillanatok jók, mert kiderül mennyi megoldatlanság, mennyi tabu van a leplek alatt.

Mindezt, most más oldalról közelíteném meg. Úgy, ahogy bennem zajlik, ahogy engem szólít meg a születés és halál megbonthatatlansága.
Számomra az Élet és Halál egy tökéletes egység. Méltó halál jogáért vívom harcom, és nincs ez másképp, ha az Életről van szó.
Fordítsatok most időt három történetre, hogy az Életet is megmutassam, a Halállal alkotott párosban.

Nancy Fitzmaurice 12, Noa Pothoven 17 és Marieke Vervoort 40 esztendős volt, amikor a messze fénylő világba léptek át.

3 különböző történet, 3 sors, amelyben egy dolog mindenképp azonos: elviselhetetlen fájdalommal élni, és mindezt szeretteiknek végig nézni. Jöjjön hát egy tabu, az eutanázia és három ember története.

Az eutanázia jelentése jó, vagy könnyű halál. Görög mitológiai eredetű: Thanatosz – Noxnak, az éjszaka istennőjének egyik fia, a halál megtestesítője volt. Az „eu” jelentése, jó, könnyű.
Ez az eutanázia.
Aktív vagy passzív, ezek pedig az árnyalatai, jogrendi meghatározása. Nyers, lehatárolt.

Nancyvel kezdem a mesélést. Vakon született, segítség nélkül járni és enni sem tudott, agyhártyagyulladásban és vízfejűségben is szenvedett. Egy rutin műtét során fertőzést kapott, immunissá vált a fájdalomcsillapítóra. 24 órában fájdalmai, elképzelhetetlen fájdalmai voltak.
„Eltűnt a szeméből a fény” írta Charlotte, az édesanya bírósági beadványában.

Noa, Hollandiában született. Átlagos lány volt 11 éves koráig. Ekkor zaklatták először szexuálisan, majd három évvel később két férfi megerőszakolta. Fájdalma poszttraumás stressz zavarban, depresszióban és étkezési nehézségekben nyilvánult meg.
„Minden nap újra átélem a fájdalmat és a félelmet. Mindig félek. A testemet pedig a mai napig mocskosnak érzem. Betörtek a testembe, amit már nem lehet visszafordítani.”

Noa az eutanáziát kérte. Miután az eutanáziára vonatkozó kérelmét a magánklinika elutasította, éhségsztrájkba kezdett. Elutasította a kényszeretetést, kényszeritatást. Tiszteletben tartották a kérését, vagy mondhatjuk inkább élt a jogával (betegjogával, emberi jogával).

Elviselhetetlen fájdalmai miatt az eutanáziát választotta a gyógyíthatatlan, degeneratív gerincbetegségben szenvedő Marieke Vervoort, belga paralimpikon is.
“Ha nem lennének meg a szükséges papírjaim, már öngyilkosságot követtem volna el.” Úgy vélte a választási lehetőség meghosszabbíthatja az emberek életét.

Három élet, három halál, és számos hozzátartozó hátrahagyva. Édesanyák, édesapák, testvérek, akik a szenvedés csillapíthatatlanságából eredő tehetetlenség belső vívódásával néztek szembe éveken keresztül. Meghal a lélek egy darabja vagy egésze.

Lelket perzselően pálcát törni azok felett, akik jártak ott, ahol te nem, éltek úgy, ahogy te nem…merengj el, kérlek.
Mielőtt kommentelésre használod két kezed, imára kulcsolva adj hálát, hogy neked nem kell egy nehéz döntéssel együtt élned.

Tiszteletben tartom a véleményedet, az életedet, a halálodat, és döntéseidet. És Te?

Embernek maradni….egyre nehezebb.

kép: Gustav Klimt

Szerző:

Kalocsai Adri

Arról beszélek, amiről mások nem akarnak, vagy nem tudnak: a tabuinkról, a tabuimról, a tabuidról. Társadalmi bukásainkról, a szégyenletesnek tartott, titokként kezelt kérdésekről.