Véletlen vagy vezetettség?

Így, hogy már abszolút elment mindenkinek a figyelme a beigliről, a tűlevelet evő kutyájáról a fa alatt, s már inkább arra figyel, hogyan préselheti be munka után és vacsora főzés előtt az ajándék cserét a plázában, talán épp jól időzítem az alábbi apróka történetet a szeretet ünnepének pici marasztalására. Hátha vendégem lesz még egy pár napig.

Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de szeretem az Élet nagy tudását, bölcsességét, amit sokszor oly szolídan és nem pökhendi módon tol elém….ha hajlandó vagyok észrevenni.
2018 Karácsonyán a Jézuska, na jó a férjem hozott nekem egy kicsi karácsonyfadíszt, egy fehér kutyát piros nyakörvvel.
Örültem neki, ünnepek után szépen becsomagolva el is foglalta helyét a többiek között, várva az ismételt szereplés lehetőségét.
Tudni érdemes, akkor még nem tört elő bennem a visszafoghatatlan, elnyomhatatlan gazdivá válás vágya, nem volt beszélgetés témája az asztal körül….nem álmodoztunk névről, nemről, fajtáról, na, de értitek, szóval nem volt tervezgetve, fontolgatva.

Telt múlt az idő, elérkezett a porlepte doboz újbóli kibányászása. Bevallom, a díszről meg is feledkeztem.
Kezembe került.

Hogy is mondjam… katartikus pillanat volt…..
Egy fehér kutya piros nyakörvvel a kezemben s egy fehér kutya piros nyakörvvel a lábamnál.

Szerző:

Kalocsai Adri

Arról beszélek, amiről mások nem akarnak, vagy nem tudnak: a tabuinkról, a tabuimról, a tabuidról. Társadalmi bukásainkról, a szégyenletesnek tartott, titokként kezelt kérdésekről.

Leave a Reply