Ment(ett) – A kutya örökbefogadás lélektana 2. rész

Alba immár 8 hónapja ébreszt reggelente, ahogy kis karmai kopognak a padlón, olyan, mint a tűsarkúban sétáló nőt követő hangáradat. Hogy is jutottunk idáig?

Az első részben leírtam, hogyan választottuk ki. Folytassuk most az első találkozással. A gyepmesteri telepre 30 perccel hamarabb érkeztünk, mivel nyomatékosította a vezető, ne késsünk el, mert…..

A „mert” utáni dologra gondolni sem mertem, így inkább hamarabb toporogtunk az ajtóban, a kislányommal és a férjemmel. Az egy órás odavezető úton egy szót sem tudtam szólni, annyira befelé figyeltem.

Kedvesen fogadtak, egyből papírmunka jött. Alba akkor még sehol. Majd eljött a várva várt pillanat, elhangzott a mondat a vezető szájából: hozom a kutyát. Úgy izgultam, mint egy érettségi bizottság elé készülő diák, mint egy a templomi bevonulás küszöbén álló menyasszony, mint az újszülöttjét karjába vevő izgatott édesanya.

És ekkor a feszültség, az izgalom, az érzelmek érkeztek, potyogni kezdtek a könnyeim ezalatt a pár perces várakozás alatt. Néhány légzőgyakorlat visszahozott, és akkor megjelent a karban hozott kiskutyám. Szerelem volt. Mérhetetlen boldogság.

Büdös volt, és piszkos, két fürdetésre volt szükség még „szalonképes” állapotba hoztuk hazaérkezése után, majd időt és teret hagytunk neki otthonunk felfedezésére. 1-2 nap alatt kialakult komfortosabb mozgása körünkben, azonban múltjának nyomatai jelentkeztek.

Felmosó és seprűtől való félelem, bizonyos férfitípusokkal szembeni rémület, más kutyákkal való szocializálatlanság. Igazolódtak, amit a menhelyen lévők mondtak, bántalmazott, vert kutya ő.  

Ez csak megerősített abban az elhatározásban, amit még gazdivá válásom előtt megfogadtam: kutyaiskolába iratkozunk be. Megvártam, amíg az oltási programja lezajlik, amely plusz 2 hónapot vett igénybe, aztán el is kezdtük a szakértővel történő tréningjét, pontosabban az én tréningemet. Hiszen a kutyaiskola inkább szól a gazdiról, mint a kutyáról. Arról, hogy egy nyelvet beszéljünk, megértsem a mozdulatai mögött rejlő érzést és gondolatot, akár a játszmákat.

Alba, az oktatónk megfogalmazása alapján idézve: érzékeny kutya.

Félelmei és gátjai folyamatos türelemmel és gyakorlással nagyon gyorsan gyümölcsözőek voltak, mérhetetlen ragaszkodása, bizonyítási vágya, tüneményes játékossága, töretlen lelkesedést adott nekem is a kutyaiskola tanulási kötelezettségéhez.  Jómagam is transzformálódtam a tréning során, szavak nélkül tudott tükröt tartani számomra.

Megmutatta a dimenziót, amikor a szavak nem téríthetnek el, úgy, ahogy az ember világban. Amely világban, a szavak az adó és fogadó között olykor eltérő jelentésűek. A prekoncepciók emberi világát örömmel hagytam el egy tiszta kommunikációs közegért: ahol egyértelmű volt, hogy mikor csinál hülyét belőlem, mikor irányítok én, mikor kell átlépnem belső korlátaimat. Megmutatta milyen a kamaszkor, milyen helyzeteket teremt, és milyen reakciót indukál.

Számomra kiemelten fontos volt, hogy gyermekünk ennek az örökbefogadási és szocializációs folyamatnak teljes részese, megélője legyen, benne is nyomatokat hagyjon az állatok és emberek nem rendezett magyar viszonya, a felelős állattartás alapelveinek építése, az etológia, mint tudomány megismertetése.

Alba családunk negyedik tagja. Csak remélem az áldást, mely hosszú közös életet ad számunkra.

fotó: Kalocsai Adrienn – tabukhangja.hu

Szerző:

Kalocsai Adri

Arról beszélek, amiről mások nem akarnak, vagy nem tudnak: a tabuinkról, a tabuimról, a tabuidról. Társadalmi bukásainkról, a szégyenletesnek tartott, titokként kezelt kérdésekről.