Erő, kitartás, bántalmazás, hét gyermek nevelése

Szerző: Schubert Orsolya Szerkesztő: Kalocsai Adrienn

Az idősgondozóként dolgozó 7 gyermekes anyuka 3 évvel ezelőtt döntött úgy, hogy kilép egy rossz házasságból, melyet 14 éven keresztül próbált megmenteni. A volt férj komoly alkoholproblémákkal küzdött és az utolsó 2 évben függősége agresszívvá tette – ez nem egyszer fajult tettlegességig is. Jelenlegi élettársa 6 évvel fiatalabb nála, a hetedik, legifjabb gyerek pedig már az új kapcsolat gyümölcse. A családanya nem titkolt vágya az önfejlesztés, a közeljövőben szeretné elkezdeni a pszichológia szakot.

Saját döntéséből vette fel velünk a kapcsolatot, hogy meséljen tabuiról név nélkül: a családon belüli erőszakról, a lelki és fizikai bántalmazásról és arról, hogy hogyan lehet új életet kezdeni hét gyermekes anyaként, volt feleségként, nőként.

Mindig nagy családot szerettél volna?

Egyáltalán nem, 17 éves koromig nem is akartam gyereket. Két, nálam jóval fiatalabb öcsém van, őket gyakorlatilag én neveltem. Főztem, mostam, takarítottam, sokszor csak 9 után tudtam leülni a könyveim elé, pedig mindig is a továbbtanulás volt a célom.

És most mégis 7 csodás gyermek édesanyja vagy. Hat gyermeknek adtál életet az előző párkapcsolatodban. Nem működött a kapcsolat, mégis nagycsaláddá váltatok.Nagyon sokáig működött, sőt jól működött, nagyon szerelmesek voltunk egymásba a volt férjemmel. A problémák akkor kezdődtek, amikor kiment dolgozni 9 hónapra Angliába. Megszabadult tőlem, tőlünk, nem volt akkora teher a vállán és megéreztem rajta a szabadságvágyat. Esténként, ha telefonáltuk, hallottam a hangján, hogy ivott. Ez egyre gyakrabban fordult elő. A végén már egyáltalán nem küldött nekünk pénzt, abból éltünk, amit én meg tudtam keresni idősgondozásból a gyerekek mellett. Egyszer ráéreztem arra is, hogy más nőkkel beszélget. Erre többször is rákérdeztem, de ő végig tagadta. Aztán egyszer az egyik „beszélgető” partnere rám írt a Facebookon, hogy pontosan mi is van közöttünk a férjemmel, így már be is bizonyosodott a megérzésem. 

Amikor végleg hazajött, először csak a gyermekünk ballagására akart jönni, utána az volt a terv, hogy elköltözik. Végül velünk maradt, megbeszéltük a dolgokat, úgy láttam, hogy még működőképes lehet, lesz is a dolog, napi 1-2 sört pedig akkor még meg tudtam bocsátani.

Itt még csak 4 gyermeketek volt, ha jól tudom.

Igen az utolsó 2,5 évben született még két gyermekünk, gyors egymásutánjában. Az utolsó közös gyermekünk születésénél valami megtört benne, egyre inkább éreztem, hogy valami nem jó, hogy ez mégsem fog működni. Alkalmi munkákból élt és ekkor éppen egy pálinkafőzdében kapott állást – mondanom sem kell, hogy ez mivel járt. A korábbi, még úgymond normális keretek egyre inkább tolódtak kifelé, a kettőből négy, majd nyolc sör is lett. Eljött az az idő, amikor reggel elment itthonról, beült a kocsmába, délben hazajött aludni, majd délután visszament folytatni az ivást. A házasságunk utolsó másfél évében vált agresszívvá, de ez is fokozatosan történt.

Kép: Darko Topalski

Bántalmazás és változás

Pontosan milyen agresszivitásról, bántalmazásról beszélsz?

Az elején leginkább csak szavakkal bántott. Megalázta női mivoltomat, folyamatosan azt szajkózta, hogy sehova nem fognak felvenni, nem lesz soha munkám és persze, hogy gyereket nevelni és főzni se tudok. 2016 márciusában kiharcoltam ellene egy rendőrségi távoltartási végzést: az utcán sétáltunk és azért kezdett el ütlegelni, mert nem adtam neki 30.000 forintot. Ekkor nagyon rövid ideig, másfél hónapig még próbálkozott a változással, de hiába. Közben már szeretőt is tartott, akivel én is beszéltem, hagytam volna, hogy együtt éljenek, kiléptem volna már a házasságból, de annyira erőszakosan magához lácolt és belém ültette, hogy semmire nem vagyok jó, hogy nem ment.

Mi volt az a pont, amikor úgy döntöttél, hogy kilépsz ebből a bántalmazó kapcsolatból?

2017 januárjában már nem érdekelt semmi. Ekkorra jutottam el odáig, hogy már semmi nem kötött össze vele. Se a szeretetem, se a sajnálatom, se a pénz – hiszen azt is gyakorlatilag én termeltem ki mindannyiunk számára. Járt már hozzánk egy ideje a gyermekjóléti szolgálat, a gyermekvédelem, kijött a vezető óvónő családlátogatásra, a családgondozó pedig nem egyszer próbált meg beszélni vele a változásról. Ott tartott a folyamat, hogy ha én nem lépek, elveszítem a gyerekeimet. Februárban megpályáztam egy önkormányzati bérlakást, amit 2 hét alatt meg is ítéltek nekem a rendkívüli helyzetre való tekintettel. Eljött az én, a mi időnk.

Ez az a pont, ahol véget ért a tortúrátok?

Itt még nem teljesen, az utolsó héten is küzdött azért, hogy maradjak vele, neveljük együtt a gyerekeket, de látta, hogy rendíthetetlen vagyok. Három nappal a költözés előtt egy nagy konyhakéssel a kezében várta, hogy elaludjak, s közben folyamatosan mondogatta, hogy megöl, amint lehunyom a szemem. Persze ittas volt megint. A gyerekek is hallották az egészet, nagyon féltettem őket. Szóltam az egyik öcsémnek, aki át is sietett hozzánk és lekevert egy nagy pofont a volt férjemnek. Ez a pofon kellett neki ahhoz, hogy észhez térjen és a hátra lévő pár napot már szótlanul töltöttük el, átnéztünk egymáson.

Korábban is a gyerekek előtt bántalmazott?

Szinte mindig, minden vitát hallottak a gyerekek. A nagyobbik fiam már többször szólt oda az apjának, hogy álljon le ezzel a viselkedéssel. Volt is egy időszak, amikor – nem a legjobb szó – őt pécézte ki magának, s a fiam leülni nem tudott anélkül, hogy az apja ne kössön bele. Nem is nagyon keresi a társaságát, pedig jelenleg is jár hozzánk, a kisebbek viszont mindig nagyon örülnek, ha átjön.

Az önmegvalósítás

Említetted, hogy tanulni szeretnél, de erre nem volt lehetőséged korábban. Miért éppen a pszichológia érdekel?

Szerettem volna továbbtanulni, de nem így hozta az élet. Nem bánom, mert akkor lehet túl nagy teher lett volna nekem. Az OKJ tanfolyammal egy kicsit visszarázódtam a tanulásba, érettebb is vagyok, mint 17 évesen.

A pszichológia pedig már tinédzser korom óta érdekelt, de 2016-ban fogalmazódott meg bennem igazán a cél. A nagyfiam 6. osztályos volt, amikor az apja szívinfarktust kapott. Nekem kellett újraéleszteni, amíg kijöttek a mentők. A fiam teljesen kikészült utána, rettegett mindig, ha elment otthonról, hogy magamra hagy és megint egyedül kell megküzdenem valamivel. Erről a mai napig nehezen tudok sírás nélkül beszélni.

kép: Darko Topalski

Hogyan látod megvalósíthatónak, hogy a nagycsaládos lét mellett tanulj?

A kulcs továbbra is a logisztika lesz. Levelező szakra mennék, így hétvégén a gyerekekre a párom tudna vigyázni. Takarítás közben meghallgatok egy-egy előadást, vagy amikor a gyerekek iskolában vannak elolvasom az anyagokat. Most autodidakta módon igyekszem képezni magam. Teljesen más úgy elkezdeni egy szakirányt, hogy az ember azt csak és kizárólag önmagáért teszi, nem szülői nyomásra vagy azért, mert az társadalmi elvárás.

Támogat a családod abban, hogy fejleszd magad?

Igen, rengeteg bíztatást kapok. Nem tudom mikor fogom elkezdeni, lehet csak 40 évesen, de mindenért meg kell dolgozni és mindennek eljön a maga ideje. Rangsorolni kell a dolgokat, így ez egy kicsit kitolódik. Hogy mikor, az nem számít, a célt kitűztem magam elé.

Mi az, amit tanácsolni tudnál a hasonló helyzetben lévő anyáknak, feleségeknek, bántalmazott sorstársaidnak?

Ami a legfontosabb lenne, hogy az anyukák, feleségek figyeljenek magukra, hogy ők hogy érzik magukat egy kapcsolatban. Mert, ha a nő boldogtalan, mindenki más is az lesz, ez mindenre rányomja majd a bélyegét. Ha valaki nem érzi jól magát egy kapcsolatban és tudja jól, hogy azon már nem lehet javítani, ne várjon a szakítással. Hatalmas tévedés az, hogy a gyerek összetartja a családot. Ráadásul a gyerekkel teszünk rosszat, ha mégis ebbe a hitbe ringatjuk magunkat és bevállaljuk.

Szerző:

Kalocsai Adri

Arról beszélek, amiről mások nem akarnak, vagy nem tudnak: a tabuinkról, a tabuimról, a tabuidról. Társadalmi bukásainkról, a szégyenletesnek tartott, titokként kezelt kérdésekről.

Leave a Reply