Korona járvány lélektana – tabuk és tabuk

A “Maradjotthon” jelenség és ami mögötte van.

A “Maradj otthon” egy nagyon fontos üzenet. Mégsem teszik sokan. Így keresni kezdtem a válaszokat. Arra jöttem rá, hogy nekem a “maradj otthon” üzenet kevés. Nagyon fontos, de nem elég. Nekem nem. (Mielőtt félregurulna, mi is #önkéntes #karanténba vonultunk.)

Nyilván vannak, akinek magyarázni nem kell, érti, vannak, akik fel sem fogják ésszel, miért kell otthon maradni, vannak, akik indokoltan nem tehetik, és vannak, akiknek kell egy kis empatikus közeg, hogy talán mégis megtegyék. Segítsünk most, azoknak, akiknek az otthonlét lehet nehezebb, vagy másabb, mint másoknak.

Nem beszélünk eleget arról, ha bezárult az ajtó mi történik sok családban, otthonban, fejben.

Kérlek gondoljunk most együtt is egy kicsit a következőkre:

Az egyedülálló emberek: egyedül otthon lenni, akár úgy dolgozni, most magányt, szorongást válthat ki.
Úgy vélem sokan közülök még jobban fogják igényelni a barátaikkal való kapcsolattartást, vagy akár jobban keresik az online közösségeket. Keressék is bátran, most nagy segítség lehet, nyitottabbak és befogadóbbak a közösségek is. Ha van olyan barátod, rokonod, aki egyedül van a lakásban, talán érdemes többször keresned ebben az időszakban.

A megromlott párkapcsolatban élők: ez egy kapcsolatpróbáló időszak. Több olyan párt ismerek, akik sem kettesben, sem gyerekkel nem igazan érzik jól magukat. Legalábbis menekülnek az ilyen intim helyzetektől, gondolok azokra, akik pl. akik leginkább többed magukkal mennek programozni, leosztva a dialóguspárokat. Férj-férj, anya-anya stb. szerintem értitek.
Most viszont nincs menekülés. Színtiszta állapot van. Ez jól és rosszul is elsülhet.

A válás előtt állók: azok, akik a kapcsolat végét már érzik, vagy netán már ki is mondták, de még közös a fedél.
Ezekben az otthonokban a feszültség még nagyobb lehet a megszokottnál, a verbális vagy netán már érzelmi és fizikai agresszió intenzívebben lehet jelen, csapódva a vétlen gyereken is.

Már hozom is ide a “külön élő szülőket osztott gyermekfelügyelettel”:
Indulatot szülhet a vis maior okozta családi rendszer felborulása. Pl. a “hétvégi váltóműszakos” szülők között, ha alapvetően is elmérgesedett a viszony, most tovább fajulhat.
A GYEREK AZ ELSŐ. Kérlek, lássátok, hogy a gyerekek nyugalmának forrása a szülő lélekállapota.
Mondom mielőtt még érzelmi bántalmazások lavinája indulna be a következő időszakban.

A kapcsolati erőszakban élő családok: az általánossá vált, kicsit felelőtlenül generált #pánikhangulat egy szeretetben élő családnak is próbatétel, hiszen meghozta az anyagi szorongást és a 24 órás bezártságot, ami sokakban óriási feszültségforrásként kezdett dolgozni. Egy erőszakkal teli otthonban az indulat még jobban elszabadulhat.

Sajnos félek, több helyen lesz jelen a gyermekbántalmazás is, épp amiatt, mert a szülők, akik aggódnak az egészség, az anyagiak, a tanulás miatt, ingerültebbek lesznek, és már szalad is a pofon, és a szóban sárba tipró bántás. NE TEDD!!!!! Ventillálj, figyelj magadra, legyél megengedőbb magaddal szemben is. Idegrendszerünk folyamatosan telítődik, de folyamatosan lehet normalizálni is, kinek meditációval, zenével, filmmel, egy nyugodt kávéivással stb.

A krónikus #betegséggel küzdők: most szándékosan hangsúlyozom, hogy FIATAL. Több ezer fiatal áll a fronton, pl. daganattal szembeni küzdelemmel, legyengült immunrendszerrel, kimerült lélektartalékokkal. Biztos nem a sajnálatunkra van szükségük, hanem egy fertőzésmentesebb környezetre és aktiválható orvosokra.

A várandósok: az évekkel ezelőtti várandóságom alatt szalmonellás lettem a 6. hónapban. Nagyon beteg lettem. Egyedül feküdtem az elkülönített kórteremben, napi egyszer rámnézett valaki. Az önvád és a szorongás egymással kegyetlenül versenyezett, próbálták mélyen beásni magukat. Nem hagytam. Akkor még csak relaxációval és légzésgyakorlatokkal, zenével és a férjemmel való beszélgetésekkel hoztam magam vissza a jelenbe, és fogadtam be a gondolatot:
vezetett vagyok, vannak dolgok melyekre nincs ráhatásom.
Ez feloldozott, felszabadította az aggodalmamat, és vallom ezt a mai napig: nem mi irányítunk.

Ha a fentiek közül (és a lista tudom bőven nem teljes) bármelyikben magadat véled felfedezni, szeretném ha tudnád, nem vagy egyedül!

Figyeljünk másokra!

Köszönöm, hogy olvasod a blogot.

Kép: Vincent Van Gogh

Hatalommal való visszaélés és a tabuk viszonya /2./

Hatalommal való (vissza)élés sorozat 2. rész

Ez a téma messzire visz, sok oldalról megközelíthető, nézhető alulról, felülről, oldalról….most a változáshoz szükséges legfontosabb aspektusból nézem: belülről, saját felelősségünk oldaláról.
A hatalom bennünk él. Mi tápláljuk.

A hírekben szereplő történetek olvasása nélkül is jelen van az életünkben, állampolgári titulusunk oly sokszor védelmet ad önmagunknak, mentséget, hogy nem tehetünk semmit….porszemek vagyunk egy nagy gépezetben. Hmmm….részben igaz, de csak részben.
Kéznyújtásnyira elérhető a hatalommal való élés és visszaélés következő története. Ha ezt a történetet hallani szeretnéd, annyi a dolgod, hogy a kezedet a szívedre teszed és elkezdesz mesélni magadnak.

Mivel minden emberben ott él a hatalom, és annak lehetősége és bizonyítéka, hogy vissza is él vele.
Ha észrevesszük, tudatosítjuk, közel engedjük a gondolatot, akkor van változásra lehetőség. Kötelességünk is megtenni.

Kötelességünk tudatosítani, amikor épp használjuk, és amikor átlépjük a határt.

Például a szülő-gyermek kapcsolatban, nap mint nap a nevelés égisze alatt, tetten érhetjük magunkat, átlépjük a határt.
Amikor fizikailag “csak” egy fenékre csapással, vagy érzelmileg egy lerázó vagy lélekbe gázoló mondattal bántalmazzuk a gyermekünket, élünk vissza ezzel a nagy feladattal.

Párkapcsolatban, ahol a szerelem mámoros hazug illúziójában már észre sem vesszük, hogy kezdettől fogva hatalmi harcot vívunk egymással, ahol a csatákat igy hívják: “ki mosogat, ki hozza a nagyobb fizetést, ki mondja meg hol nyaralunk, mikor szeretkezünk….” ezek a hatalmi játszmák határozzak meg akkor és ott, hogy ki is vagy. E harcot az ego pénzeli, mely biztosan két legyőzöttel ér véget. Jó esetben véget ér, s nem egy életen át tart.

Kutya-gazdi viszony, ahol az együttéléshez szükséges ösztönállat megértéséhez vezető úton összekeverjük a nevelés és (rend)szabályozás fogalmát, és testi fölényünket használva visszük igazunkat véghez.

Tanár-diák vagy vezető-beosztott viszonyban, ahol a személyes szim- vagy épp antipátia befolyásolja és összeolvasztja a tudás és tehetség mértékét.

Diák-diák közti kapcsolat, ahol nap mint nap, a közösség profán konszezusa alapján elért népszerűség, és hatalom oly erőt biztosít tulajdonosának, hogy a tőle külsőben vagy szellemileg eltérők felé online zaklatással, bántalmazó üzenetekkel igazolja önmagát.

De még eddig sem kell elmenni, hogy meglássuk a hatalommal való visszaélés arcát.

Elég egy komment, amit a véleménynyilvánítás adta hatalom joga indukál, és görgetés vagy kikövetés helyett a billentyűzeten kezdjük életünk megoldatlanságait megoldani, másokon átgázolva, együttérzés és felelősségvállalás nélkül.

“Ha az embernek hatalma van, az nem jelenti azt, hogy élnie is kell vele. De visszaélni semmiképpen nem szabad.” (Meg Cabot)

Mindannyian visszaélünk a hatalom fegyverével, ugyanakkor mindannyian elszenvedjük mások harcát az igazságunk keresésében.

Felelősséget vállalni a környezetünkre való ráhatásainkért, szerintem alapérték kellene, hogy legyen.

Kép: Jenna Simon

Hatalommal való visszaélés és a tabuk viszonya /1./

Hatalommal való (vissza)élés sorozat 1. rész

Nap mint nap találkozhatunk vele, pedig valószínűleg az első gondolatod neked is ennek a kényes témának a politikai aspektusa.
Az csak egy része, hidd el.

Habár küzdöttem magamban a téma ellen, mégsem hagyott nyugodni, egy hete, a híreket olvasva, beszélgetésekbe folyva, tör előre a gondolat, az érzés, a téma, a megoldásra váró társadalmi diskurzus.

Most megmutatom, mennyire velünk, bennünk és körülöttünk él a hatalommal való visszaélés gyakorlata és lélektana.

Vegyük most előre a vizslakeverék kutya esetét, és nézzük állatkínzási oldalról is. Egy kutya, akit egy ismeretlen ember lőtt meg az állat saját biztonsági zónájában, a kertben. A gondviselés életre ítélte a kiskutyát, épp jókor mozdult bele a lövésbe. Súlyos sérüléseket szenvedve, túlélte a támadást, habár a lábát már nem sikerült megmenteni. Egy ember, fegyverrel kisétál az utcára, és dühét egy védtelen állapotban lévőn tölti ki, erejét ily módon igyekszik megmutatni magának.

Ahogyan a szexuális bántalmazók teszik, akik a munkahelyen vagy a gyerekszobában élnek vissza a hatalmukkal, és élik beteges lelkük mocskos világában a mindennapjaikat. Az erő, a hierarchia, a társadalmi rangsor illúziójának mámorában élnek vissza emberi jogokkal, tönkre téve életeket, felelősség elől – az esetek többségében – elmenekülve.

“A hatalomnak korlátoznia kell önmagát. A hatalom ugyanis arra csábít, hogy visszaéljenek vele” – írta ezt Dragomán György.

Azt hiszem elérkezett az idő: a társadalmi működésünk felülvizsgálatának ideje.
Az igazságszolgáltatási rendszerünk működésének hozzá kell járulnia a társadalmi jóléthez, meg KELL látni és meg KELL hallani a köz felháborodását, a társadalmi norma hangját, miszerint egy 17 éves lány élete a társadalmi narratíva szerint nem 4 év előzetesben való elzárással egyenlő.

Az állam folyamatos önvizsgálata alapérték kell, hogy legyen. Felül kell vizsgálni az alkotott törvényeket, és ha kell kevesebb bírói szabadságot biztosítani, ha kell szigorúbb büntetési tételeket meghatározni.
Hiszen a döntés szabadsága hatalom. Vékony a határ a vele való élés és visszaélés között.

Lássuk be, ha büntetlenül lehet póznára akasztani macskát, aknába dobni egy lányt, lúggal leönteni egy nő nemi szervét, akkor talán ez nem az az ország, ahol a gyermekemnek és nekem jelenem és jövőm lehet. Mintha az alapérték megváltozott volna.

„Közös emberi hiba, hogy szélcsendes tengeren nem számolunk a viharral”. Írta ezt Macchiavelli A fejedelem c. művében, de nem látta 2020 Magyarországát, mert akkor kiegészíthette volna azzal, hogy ha már a vihar megérkezett, döntsd el küzdesz vagy feladod!
Mi melyiket tesszük?

Kép: Paulo Zerbato