Ne bántsd!

A gyermekbántalmazások és a járvány.

A blogom alapvetően felnőtteknek szól, azonban figyelmem és kapcsolódásom a gyermekeké. Értük és miattuk ragadtam billentyűzetet, amikor a blogot útjára indítottam.

A gyerekek iránti aggodalmam felerősődött a járvány okozta mentális helyzet miatt.

A gyermekbántalmazásról beszéljünk most és egyébként mindig.

Az egy hónapja tartó bezártság a lelket feladat elé állítja. A türelmetlenség, ingerültség, szorongás jóval gyakoribb vendég a családoknál.

1. Fizikai/Érzelmi/Verbális bántalmazás:

Nem ragozom most a hatásokat, sokat írtam már róla, nézzük a gyakorlatot:
Szülő és a gyerek is feszült az állandó bezártság, a barátok hiánya, a környezetváltozás lehetetlensége, az otthoni munka és tanulás, a privát szféra megszűnése, a jövő aggodalmai (pl.anyagiak, továbbtanulás) miatt.
Ha úgy érzed szülőként már “szétvet az ideg”:

Akkor könyörögve, kérlek inkább vonulj el a helyzetből, minthogy ütés(ek) vagy nyomokat hagyó mondatok szabaduljanak el.

Ez az időszak nyomot fog hagyni a családokban. A nyom milyenséget és mélységét a családok maguk állítják be.
Vonulj el, és egy fokkal higgadtabban lásd a gyermeked reakciójának okát. Korfüggően értsd meg, minél kisebb, annál kevesebb eszköze van oldani a feszültséget, ami persze, benne is kialakul. Számít rád, tőled vár segítségét, amit sokszor a viselkedésével jelez feléd. Lásd gyermeked segítségkérését, szüksége van rád! Ha viszont bántalmazással válaszolsz erre, elutasítod őt.

2. Szexuális abúzus (online és offline) száma a bezártság okán nőhet. Ez a téma annyira mélyre vinne most, hogy erről külön kell még beszélnünk ezalatt az időszak alatt is.

3. Gyermek-gyermek közötti zaklatás – cyberbulling
A felnőttek nem is sejtik, az okostelefonok milyen határtalanná tették a gyerekek közötti bántalmazás fogalmát. Mindaz, ami a mi gyermekkorunkban az iskola falai közé szorult, most időben és térben állandóvá vált.

Egymásnak küldött üzenetek, zaklatások nem álltak le, sőt a feszültség növekedésével elkeserítően megnőtt a bántalmazás száma, és lehet nem is tudsz arról, hogy a gyermeked áldozata lett. A telefonhasználat otthoni szabályait fel kell állítani, és mindenképp szakíts időt arra, hogy beszélgetsz vele a napjáról, a barátairól. Figyeld a válaszait, az arcát. Lásd (!) milyen lelkiállapotban van.

Fokozottan figyeljetek a körülöttetek élőkre,a gyermekeitekre. A telefonjukra és a lelkükre egyaránt.

Itt van két segélyvonal, ami hasznos lehet:

Gyermekek hívhatják a Kék vonal-Gyermekkrízist, meghallgatják őket, ha magányosnak érzik magukat, vagy bántalmazás érte őket:

116-111
Előhívó, vagy körzetszám nélkül, névtelenül és ingyen hívhatják.

Segélyvonal bántalmazott nőknek, gyerekeknek:

06 80 505 101
Ingyenes és névtelen: hétfő,kedd, csütörtök, péntek 18-22 óra és szerdán 12-14 óra között.

Egy gyerekeknek szóló oldal, kérdésekkel-válaszokkal, chattel:
www.yelon.hu

Vigyázzatok a gyermekekre, és szeressétek őket “jól”!

Hatalommal való visszaélés és a tabuk viszonya /2./

Hatalommal való (vissza)élés sorozat 2. rész

Ez a téma messzire visz, sok oldalról megközelíthető, nézhető alulról, felülről, oldalról….most a változáshoz szükséges legfontosabb aspektusból nézem: belülről, saját felelősségünk oldaláról.
A hatalom bennünk él. Mi tápláljuk.

A hírekben szereplő történetek olvasása nélkül is jelen van az életünkben, állampolgári titulusunk oly sokszor védelmet ad önmagunknak, mentséget, hogy nem tehetünk semmit….porszemek vagyunk egy nagy gépezetben. Hmmm….részben igaz, de csak részben.
Kéznyújtásnyira elérhető a hatalommal való élés és visszaélés következő története. Ha ezt a történetet hallani szeretnéd, annyi a dolgod, hogy a kezedet a szívedre teszed és elkezdesz mesélni magadnak.

Mivel minden emberben ott él a hatalom, és annak lehetősége és bizonyítéka, hogy vissza is él vele.
Ha észrevesszük, tudatosítjuk, közel engedjük a gondolatot, akkor van változásra lehetőség. Kötelességünk is megtenni.

Kötelességünk tudatosítani, amikor épp használjuk, és amikor átlépjük a határt.

Például a szülő-gyermek kapcsolatban, nap mint nap a nevelés égisze alatt, tetten érhetjük magunkat, átlépjük a határt.
Amikor fizikailag “csak” egy fenékre csapással, vagy érzelmileg egy lerázó vagy lélekbe gázoló mondattal bántalmazzuk a gyermekünket, élünk vissza ezzel a nagy feladattal.

Párkapcsolatban, ahol a szerelem mámoros hazug illúziójában már észre sem vesszük, hogy kezdettől fogva hatalmi harcot vívunk egymással, ahol a csatákat igy hívják: “ki mosogat, ki hozza a nagyobb fizetést, ki mondja meg hol nyaralunk, mikor szeretkezünk….” ezek a hatalmi játszmák határozzak meg akkor és ott, hogy ki is vagy. E harcot az ego pénzeli, mely biztosan két legyőzöttel ér véget. Jó esetben véget ér, s nem egy életen át tart.

Kutya-gazdi viszony, ahol az együttéléshez szükséges ösztönállat megértéséhez vezető úton összekeverjük a nevelés és (rend)szabályozás fogalmát, és testi fölényünket használva visszük igazunkat véghez.

Tanár-diák vagy vezető-beosztott viszonyban, ahol a személyes szim- vagy épp antipátia befolyásolja és összeolvasztja a tudás és tehetség mértékét.

Diák-diák közti kapcsolat, ahol nap mint nap, a közösség profán konszezusa alapján elért népszerűség, és hatalom oly erőt biztosít tulajdonosának, hogy a tőle külsőben vagy szellemileg eltérők felé online zaklatással, bántalmazó üzenetekkel igazolja önmagát.

De még eddig sem kell elmenni, hogy meglássuk a hatalommal való visszaélés arcát.

Elég egy komment, amit a véleménynyilvánítás adta hatalom joga indukál, és görgetés vagy kikövetés helyett a billentyűzeten kezdjük életünk megoldatlanságait megoldani, másokon átgázolva, együttérzés és felelősségvállalás nélkül.

“Ha az embernek hatalma van, az nem jelenti azt, hogy élnie is kell vele. De visszaélni semmiképpen nem szabad.” (Meg Cabot)

Mindannyian visszaélünk a hatalom fegyverével, ugyanakkor mindannyian elszenvedjük mások harcát az igazságunk keresésében.

Felelősséget vállalni a környezetünkre való ráhatásainkért, szerintem alapérték kellene, hogy legyen.

Kép: Jenna Simon

Szoptatás: Amikor az élet a tabu

Darázsfészek téma következik!
Olyan, amiről mindenkinek van véleménye, elmondom most az enyémet!

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) augusztus első hetét a szoptatás világhetévé, augusztus 1-jét az anyatej világnapjává nyilvánította. A WHO 1990-es nyilatkozata felszólítja a kormányokat: biztosítsák az édesanyáknak, hogy csecsemőiket hathónapos korukig kizárólag szoptathassák.
1990-es nyilatkozat!

“… Biztosítsák”! 1990….
Hmmm…

Ez a téma örök.

A kislányomat 1 éves koráig tudtam szoptatni. Minden plusz napot ajándéknak éltem meg.
Számomra a szoptatás az anyává érés, anyává válás lelki feldolgozását nyújtotta. A felelősség és feladat tömény érkezését oldotta. CSODA, amely emlék felidézése még ma is sejtszintig melegít át. És ezzel úgy érzem, nem vagyok egyedül.

Mégis bántjuk, kikezdjük ezt a csodát.
Kikezdjük a:
“HOL van joga szoptatni?”

és a

“MIÉRT nem tud szoptatni?” kérdések időről időre viharszerű érkezésével.

Most némi könyörgés felétek….
Kérlek ne bántsd az anyát, ne bántsd, azt, aki fizikai vagy lelki gátja miatt nem tudja a szoptatás csodáját megélni.
Hidd el, óriási fájdalom ez a legtöbb anyának. És azzal, hogy kéretlen tanácsokat és megjegyzéseket teszel, megrovóan tekintesz rá, igazából károkat okozol.

Nőként vagy anyaként kérdőjelezheti meg magát, önbizalmát rombolod egy amúgy is kényes időszakban.

“Mit beszél ez a nő? Lelki gát, fizikai gát? pfff…túléltük mi is….”

Örök reakció, egy sérelmes helyzetre. Az élet szerintem a HOGYAN-ról szól, én speciel nem túlélni, hanem megélni szeretem, de ez már ízlés dolga.

Úgyhogy akkor is leírom még egyszer: lelki gátak!

A szülésről és születésről nem beszélünk eleget, pontosabban ebből a szemszögből.

Beszélünk időzített kontra szabad szülés, természetes kontra császár, magán kontra állami kórház, hálapénz kontra…. ja, itt nincs más alternatíva.

A szülés lelki utógondozásáról, arról amitől valódi és emberi, jóval kevesebbet. Mennyi és mennyi minden történik velünk a szülőszobában, de idő ezek feldolgozására, magunkra nem marad, visz a feladat. Ennek a helyzetnek a feldolgozása, eredménye, szerepünkre való ráhangolódás sokszor igenis lehet, a sikeres szoptatás is, vagy hozhat – a fáradtság és kialvatlanság ellenére – egy kiegyensúlyozott anyává válást. És ez számít igazán: boldog anya, anyatejjel vagy anélkül, aki boldog gyermeket nevel!

Kép: Pablo Picasso