Erő, kitartás, bántalmazás, hét gyermek nevelése

Szerző: Schubert Orsolya Szerkesztő: Kalocsai Adrienn

Az idősgondozóként dolgozó 7 gyermekes anyuka 3 évvel ezelőtt döntött úgy, hogy kilép egy rossz házasságból, melyet 14 éven keresztül próbált megmenteni. A volt férj komoly alkoholproblémákkal küzdött és az utolsó 2 évben függősége agresszívvá tette – ez nem egyszer fajult tettlegességig is. Jelenlegi élettársa 6 évvel fiatalabb nála, a hetedik, legifjabb gyerek pedig már az új kapcsolat gyümölcse. A családanya nem titkolt vágya az önfejlesztés, a közeljövőben szeretné elkezdeni a pszichológia szakot.

Saját döntéséből vette fel velünk a kapcsolatot, hogy meséljen tabuiról név nélkül: a családon belüli erőszakról, a lelki és fizikai bántalmazásról és arról, hogy hogyan lehet új életet kezdeni hét gyermekes anyaként, volt feleségként, nőként.

Mindig nagy családot szerettél volna?

Egyáltalán nem, 17 éves koromig nem is akartam gyereket. Két, nálam jóval fiatalabb öcsém van, őket gyakorlatilag én neveltem. Főztem, mostam, takarítottam, sokszor csak 9 után tudtam leülni a könyveim elé, pedig mindig is a továbbtanulás volt a célom.

És most mégis 7 csodás gyermek édesanyja vagy. Hat gyermeknek adtál életet az előző párkapcsolatodban. Nem működött a kapcsolat, mégis nagycsaláddá váltatok.Nagyon sokáig működött, sőt jól működött, nagyon szerelmesek voltunk egymásba a volt férjemmel. A problémák akkor kezdődtek, amikor kiment dolgozni 9 hónapra Angliába. Megszabadult tőlem, tőlünk, nem volt akkora teher a vállán és megéreztem rajta a szabadságvágyat. Esténként, ha telefonáltuk, hallottam a hangján, hogy ivott. Ez egyre gyakrabban fordult elő. A végén már egyáltalán nem küldött nekünk pénzt, abból éltünk, amit én meg tudtam keresni idősgondozásból a gyerekek mellett. Egyszer ráéreztem arra is, hogy más nőkkel beszélget. Erre többször is rákérdeztem, de ő végig tagadta. Aztán egyszer az egyik „beszélgető” partnere rám írt a Facebookon, hogy pontosan mi is van közöttünk a férjemmel, így már be is bizonyosodott a megérzésem. 

Amikor végleg hazajött, először csak a gyermekünk ballagására akart jönni, utána az volt a terv, hogy elköltözik. Végül velünk maradt, megbeszéltük a dolgokat, úgy láttam, hogy még működőképes lehet, lesz is a dolog, napi 1-2 sört pedig akkor még meg tudtam bocsátani.

Itt még csak 4 gyermeketek volt, ha jól tudom.

Igen az utolsó 2,5 évben született még két gyermekünk, gyors egymásutánjában. Az utolsó közös gyermekünk születésénél valami megtört benne, egyre inkább éreztem, hogy valami nem jó, hogy ez mégsem fog működni. Alkalmi munkákból élt és ekkor éppen egy pálinkafőzdében kapott állást – mondanom sem kell, hogy ez mivel járt. A korábbi, még úgymond normális keretek egyre inkább tolódtak kifelé, a kettőből négy, majd nyolc sör is lett. Eljött az az idő, amikor reggel elment itthonról, beült a kocsmába, délben hazajött aludni, majd délután visszament folytatni az ivást. A házasságunk utolsó másfél évében vált agresszívvá, de ez is fokozatosan történt.

Kép: Darko Topalski

Bántalmazás és változás

Pontosan milyen agresszivitásról, bántalmazásról beszélsz?

Az elején leginkább csak szavakkal bántott. Megalázta női mivoltomat, folyamatosan azt szajkózta, hogy sehova nem fognak felvenni, nem lesz soha munkám és persze, hogy gyereket nevelni és főzni se tudok. 2016 márciusában kiharcoltam ellene egy rendőrségi távoltartási végzést: az utcán sétáltunk és azért kezdett el ütlegelni, mert nem adtam neki 30.000 forintot. Ekkor nagyon rövid ideig, másfél hónapig még próbálkozott a változással, de hiába. Közben már szeretőt is tartott, akivel én is beszéltem, hagytam volna, hogy együtt éljenek, kiléptem volna már a házasságból, de annyira erőszakosan magához lácolt és belém ültette, hogy semmire nem vagyok jó, hogy nem ment.

Mi volt az a pont, amikor úgy döntöttél, hogy kilépsz ebből a bántalmazó kapcsolatból?

2017 januárjában már nem érdekelt semmi. Ekkorra jutottam el odáig, hogy már semmi nem kötött össze vele. Se a szeretetem, se a sajnálatom, se a pénz – hiszen azt is gyakorlatilag én termeltem ki mindannyiunk számára. Járt már hozzánk egy ideje a gyermekjóléti szolgálat, a gyermekvédelem, kijött a vezető óvónő családlátogatásra, a családgondozó pedig nem egyszer próbált meg beszélni vele a változásról. Ott tartott a folyamat, hogy ha én nem lépek, elveszítem a gyerekeimet. Februárban megpályáztam egy önkormányzati bérlakást, amit 2 hét alatt meg is ítéltek nekem a rendkívüli helyzetre való tekintettel. Eljött az én, a mi időnk.

Ez az a pont, ahol véget ért a tortúrátok?

Itt még nem teljesen, az utolsó héten is küzdött azért, hogy maradjak vele, neveljük együtt a gyerekeket, de látta, hogy rendíthetetlen vagyok. Három nappal a költözés előtt egy nagy konyhakéssel a kezében várta, hogy elaludjak, s közben folyamatosan mondogatta, hogy megöl, amint lehunyom a szemem. Persze ittas volt megint. A gyerekek is hallották az egészet, nagyon féltettem őket. Szóltam az egyik öcsémnek, aki át is sietett hozzánk és lekevert egy nagy pofont a volt férjemnek. Ez a pofon kellett neki ahhoz, hogy észhez térjen és a hátra lévő pár napot már szótlanul töltöttük el, átnéztünk egymáson.

Korábban is a gyerekek előtt bántalmazott?

Szinte mindig, minden vitát hallottak a gyerekek. A nagyobbik fiam már többször szólt oda az apjának, hogy álljon le ezzel a viselkedéssel. Volt is egy időszak, amikor – nem a legjobb szó – őt pécézte ki magának, s a fiam leülni nem tudott anélkül, hogy az apja ne kössön bele. Nem is nagyon keresi a társaságát, pedig jelenleg is jár hozzánk, a kisebbek viszont mindig nagyon örülnek, ha átjön.

Az önmegvalósítás

Említetted, hogy tanulni szeretnél, de erre nem volt lehetőséged korábban. Miért éppen a pszichológia érdekel?

Szerettem volna továbbtanulni, de nem így hozta az élet. Nem bánom, mert akkor lehet túl nagy teher lett volna nekem. Az OKJ tanfolyammal egy kicsit visszarázódtam a tanulásba, érettebb is vagyok, mint 17 évesen.

A pszichológia pedig már tinédzser korom óta érdekelt, de 2016-ban fogalmazódott meg bennem igazán a cél. A nagyfiam 6. osztályos volt, amikor az apja szívinfarktust kapott. Nekem kellett újraéleszteni, amíg kijöttek a mentők. A fiam teljesen kikészült utána, rettegett mindig, ha elment otthonról, hogy magamra hagy és megint egyedül kell megküzdenem valamivel. Erről a mai napig nehezen tudok sírás nélkül beszélni.

kép: Darko Topalski

Hogyan látod megvalósíthatónak, hogy a nagycsaládos lét mellett tanulj?

A kulcs továbbra is a logisztika lesz. Levelező szakra mennék, így hétvégén a gyerekekre a párom tudna vigyázni. Takarítás közben meghallgatok egy-egy előadást, vagy amikor a gyerekek iskolában vannak elolvasom az anyagokat. Most autodidakta módon igyekszem képezni magam. Teljesen más úgy elkezdeni egy szakirányt, hogy az ember azt csak és kizárólag önmagáért teszi, nem szülői nyomásra vagy azért, mert az társadalmi elvárás.

Támogat a családod abban, hogy fejleszd magad?

Igen, rengeteg bíztatást kapok. Nem tudom mikor fogom elkezdeni, lehet csak 40 évesen, de mindenért meg kell dolgozni és mindennek eljön a maga ideje. Rangsorolni kell a dolgokat, így ez egy kicsit kitolódik. Hogy mikor, az nem számít, a célt kitűztem magam elé.

Mi az, amit tanácsolni tudnál a hasonló helyzetben lévő anyáknak, feleségeknek, bántalmazott sorstársaidnak?

Ami a legfontosabb lenne, hogy az anyukák, feleségek figyeljenek magukra, hogy ők hogy érzik magukat egy kapcsolatban. Mert, ha a nő boldogtalan, mindenki más is az lesz, ez mindenre rányomja majd a bélyegét. Ha valaki nem érzi jól magát egy kapcsolatban és tudja jól, hogy azon már nem lehet javítani, ne várjon a szakítással. Hatalmas tévedés az, hogy a gyerek összetartja a családot. Ráadásul a gyerekkel teszünk rosszat, ha mégis ebbe a hitbe ringatjuk magunkat és bevállaljuk.

Ne bántsd!

A gyermekbántalmazások és a járvány.

A blogom alapvetően felnőtteknek szól, azonban figyelmem és kapcsolódásom a gyermekeké. Értük és miattuk ragadtam billentyűzetet, amikor a blogot útjára indítottam.

A gyerekek iránti aggodalmam felerősődött a járvány okozta mentális helyzet miatt.

A gyermekbántalmazásról beszéljünk most és egyébként mindig.

Az egy hónapja tartó bezártság a lelket feladat elé állítja. A türelmetlenség, ingerültség, szorongás jóval gyakoribb vendég a családoknál.

1. Fizikai/Érzelmi/Verbális bántalmazás:

Nem ragozom most a hatásokat, sokat írtam már róla, nézzük a gyakorlatot:
Szülő és a gyerek is feszült az állandó bezártság, a barátok hiánya, a környezetváltozás lehetetlensége, az otthoni munka és tanulás, a privát szféra megszűnése, a jövő aggodalmai (pl.anyagiak, továbbtanulás) miatt.
Ha úgy érzed szülőként már “szétvet az ideg”:

Akkor könyörögve, kérlek inkább vonulj el a helyzetből, minthogy ütés(ek) vagy nyomokat hagyó mondatok szabaduljanak el.

Ez az időszak nyomot fog hagyni a családokban. A nyom milyenséget és mélységét a családok maguk állítják be.
Vonulj el, és egy fokkal higgadtabban lásd a gyermeked reakciójának okát. Korfüggően értsd meg, minél kisebb, annál kevesebb eszköze van oldani a feszültséget, ami persze, benne is kialakul. Számít rád, tőled vár segítségét, amit sokszor a viselkedésével jelez feléd. Lásd gyermeked segítségkérését, szüksége van rád! Ha viszont bántalmazással válaszolsz erre, elutasítod őt.

2. Szexuális abúzus (online és offline) száma a bezártság okán nőhet. Ez a téma annyira mélyre vinne most, hogy erről külön kell még beszélnünk ezalatt az időszak alatt is.

3. Gyermek-gyermek közötti zaklatás – cyberbulling
A felnőttek nem is sejtik, az okostelefonok milyen határtalanná tették a gyerekek közötti bántalmazás fogalmát. Mindaz, ami a mi gyermekkorunkban az iskola falai közé szorult, most időben és térben állandóvá vált.

Egymásnak küldött üzenetek, zaklatások nem álltak le, sőt a feszültség növekedésével elkeserítően megnőtt a bántalmazás száma, és lehet nem is tudsz arról, hogy a gyermeked áldozata lett. A telefonhasználat otthoni szabályait fel kell állítani, és mindenképp szakíts időt arra, hogy beszélgetsz vele a napjáról, a barátairól. Figyeld a válaszait, az arcát. Lásd (!) milyen lelkiállapotban van.

Fokozottan figyeljetek a körülöttetek élőkre,a gyermekeitekre. A telefonjukra és a lelkükre egyaránt.

Itt van két segélyvonal, ami hasznos lehet:

Gyermekek hívhatják a Kék vonal-Gyermekkrízist, meghallgatják őket, ha magányosnak érzik magukat, vagy bántalmazás érte őket:

116-111
Előhívó, vagy körzetszám nélkül, névtelenül és ingyen hívhatják.

Segélyvonal bántalmazott nőknek, gyerekeknek:

06 80 505 101
Ingyenes és névtelen: hétfő,kedd, csütörtök, péntek 18-22 óra és szerdán 12-14 óra között.

Egy gyerekeknek szóló oldal, kérdésekkel-válaszokkal, chattel:
www.yelon.hu

Vigyázzatok a gyermekekre, és szeressétek őket “jól”!

Korona járvány lélektana – tabuk és tabuk

A “Maradjotthon” jelenség és ami mögötte van.

A “Maradj otthon” egy nagyon fontos üzenet. Mégsem teszik sokan. Így keresni kezdtem a válaszokat. Arra jöttem rá, hogy nekem a “maradj otthon” üzenet kevés. Nagyon fontos, de nem elég. Nekem nem. (Mielőtt félregurulna, mi is #önkéntes #karanténba vonultunk.)

Nyilván vannak, akinek magyarázni nem kell, érti, vannak, akik fel sem fogják ésszel, miért kell otthon maradni, vannak, akik indokoltan nem tehetik, és vannak, akiknek kell egy kis empatikus közeg, hogy talán mégis megtegyék. Segítsünk most, azoknak, akiknek az otthonlét lehet nehezebb, vagy másabb, mint másoknak.

Nem beszélünk eleget arról, ha bezárult az ajtó mi történik sok családban, otthonban, fejben.

Kérlek gondoljunk most együtt is egy kicsit a következőkre:

Az egyedülálló emberek: egyedül otthon lenni, akár úgy dolgozni, most magányt, szorongást válthat ki.
Úgy vélem sokan közülök még jobban fogják igényelni a barátaikkal való kapcsolattartást, vagy akár jobban keresik az online közösségeket. Keressék is bátran, most nagy segítség lehet, nyitottabbak és befogadóbbak a közösségek is. Ha van olyan barátod, rokonod, aki egyedül van a lakásban, talán érdemes többször keresned ebben az időszakban.

A megromlott párkapcsolatban élők: ez egy kapcsolatpróbáló időszak. Több olyan párt ismerek, akik sem kettesben, sem gyerekkel nem igazan érzik jól magukat. Legalábbis menekülnek az ilyen intim helyzetektől, gondolok azokra, akik pl. akik leginkább többed magukkal mennek programozni, leosztva a dialóguspárokat. Férj-férj, anya-anya stb. szerintem értitek.
Most viszont nincs menekülés. Színtiszta állapot van. Ez jól és rosszul is elsülhet.

A válás előtt állók: azok, akik a kapcsolat végét már érzik, vagy netán már ki is mondták, de még közös a fedél.
Ezekben az otthonokban a feszültség még nagyobb lehet a megszokottnál, a verbális vagy netán már érzelmi és fizikai agresszió intenzívebben lehet jelen, csapódva a vétlen gyereken is.

Már hozom is ide a “külön élő szülőket osztott gyermekfelügyelettel”:
Indulatot szülhet a vis maior okozta családi rendszer felborulása. Pl. a “hétvégi váltóműszakos” szülők között, ha alapvetően is elmérgesedett a viszony, most tovább fajulhat.
A GYEREK AZ ELSŐ. Kérlek, lássátok, hogy a gyerekek nyugalmának forrása a szülő lélekállapota.
Mondom mielőtt még érzelmi bántalmazások lavinája indulna be a következő időszakban.

A kapcsolati erőszakban élő családok: az általánossá vált, kicsit felelőtlenül generált #pánikhangulat egy szeretetben élő családnak is próbatétel, hiszen meghozta az anyagi szorongást és a 24 órás bezártságot, ami sokakban óriási feszültségforrásként kezdett dolgozni. Egy erőszakkal teli otthonban az indulat még jobban elszabadulhat.

Sajnos félek, több helyen lesz jelen a gyermekbántalmazás is, épp amiatt, mert a szülők, akik aggódnak az egészség, az anyagiak, a tanulás miatt, ingerültebbek lesznek, és már szalad is a pofon, és a szóban sárba tipró bántás. NE TEDD!!!!! Ventillálj, figyelj magadra, legyél megengedőbb magaddal szemben is. Idegrendszerünk folyamatosan telítődik, de folyamatosan lehet normalizálni is, kinek meditációval, zenével, filmmel, egy nyugodt kávéivással stb.

A krónikus #betegséggel küzdők: most szándékosan hangsúlyozom, hogy FIATAL. Több ezer fiatal áll a fronton, pl. daganattal szembeni küzdelemmel, legyengült immunrendszerrel, kimerült lélektartalékokkal. Biztos nem a sajnálatunkra van szükségük, hanem egy fertőzésmentesebb környezetre és aktiválható orvosokra.

A várandósok: az évekkel ezelőtti várandóságom alatt szalmonellás lettem a 6. hónapban. Nagyon beteg lettem. Egyedül feküdtem az elkülönített kórteremben, napi egyszer rámnézett valaki. Az önvád és a szorongás egymással kegyetlenül versenyezett, próbálták mélyen beásni magukat. Nem hagytam. Akkor még csak relaxációval és légzésgyakorlatokkal, zenével és a férjemmel való beszélgetésekkel hoztam magam vissza a jelenbe, és fogadtam be a gondolatot:
vezetett vagyok, vannak dolgok melyekre nincs ráhatásom.
Ez feloldozott, felszabadította az aggodalmamat, és vallom ezt a mai napig: nem mi irányítunk.

Ha a fentiek közül (és a lista tudom bőven nem teljes) bármelyikben magadat véled felfedezni, szeretném ha tudnád, nem vagy egyedül!

Figyeljünk másokra!

Köszönöm, hogy olvasod a blogot.

Kép: Vincent Van Gogh

Hatalommal való visszaélés és a tabuk viszonya /2./

Hatalommal való (vissza)élés sorozat 2. rész

Ez a téma messzire visz, sok oldalról megközelíthető, nézhető alulról, felülről, oldalról….most a változáshoz szükséges legfontosabb aspektusból nézem: belülről, saját felelősségünk oldaláról.
A hatalom bennünk él. Mi tápláljuk.

A hírekben szereplő történetek olvasása nélkül is jelen van az életünkben, állampolgári titulusunk oly sokszor védelmet ad önmagunknak, mentséget, hogy nem tehetünk semmit….porszemek vagyunk egy nagy gépezetben. Hmmm….részben igaz, de csak részben.
Kéznyújtásnyira elérhető a hatalommal való élés és visszaélés következő története. Ha ezt a történetet hallani szeretnéd, annyi a dolgod, hogy a kezedet a szívedre teszed és elkezdesz mesélni magadnak.

Mivel minden emberben ott él a hatalom, és annak lehetősége és bizonyítéka, hogy vissza is él vele.
Ha észrevesszük, tudatosítjuk, közel engedjük a gondolatot, akkor van változásra lehetőség. Kötelességünk is megtenni.

Kötelességünk tudatosítani, amikor épp használjuk, és amikor átlépjük a határt.

Például a szülő-gyermek kapcsolatban, nap mint nap a nevelés égisze alatt, tetten érhetjük magunkat, átlépjük a határt.
Amikor fizikailag “csak” egy fenékre csapással, vagy érzelmileg egy lerázó vagy lélekbe gázoló mondattal bántalmazzuk a gyermekünket, élünk vissza ezzel a nagy feladattal.

Párkapcsolatban, ahol a szerelem mámoros hazug illúziójában már észre sem vesszük, hogy kezdettől fogva hatalmi harcot vívunk egymással, ahol a csatákat igy hívják: “ki mosogat, ki hozza a nagyobb fizetést, ki mondja meg hol nyaralunk, mikor szeretkezünk….” ezek a hatalmi játszmák határozzak meg akkor és ott, hogy ki is vagy. E harcot az ego pénzeli, mely biztosan két legyőzöttel ér véget. Jó esetben véget ér, s nem egy életen át tart.

Kutya-gazdi viszony, ahol az együttéléshez szükséges ösztönállat megértéséhez vezető úton összekeverjük a nevelés és (rend)szabályozás fogalmát, és testi fölényünket használva visszük igazunkat véghez.

Tanár-diák vagy vezető-beosztott viszonyban, ahol a személyes szim- vagy épp antipátia befolyásolja és összeolvasztja a tudás és tehetség mértékét.

Diák-diák közti kapcsolat, ahol nap mint nap, a közösség profán konszezusa alapján elért népszerűség, és hatalom oly erőt biztosít tulajdonosának, hogy a tőle külsőben vagy szellemileg eltérők felé online zaklatással, bántalmazó üzenetekkel igazolja önmagát.

De még eddig sem kell elmenni, hogy meglássuk a hatalommal való visszaélés arcát.

Elég egy komment, amit a véleménynyilvánítás adta hatalom joga indukál, és görgetés vagy kikövetés helyett a billentyűzeten kezdjük életünk megoldatlanságait megoldani, másokon átgázolva, együttérzés és felelősségvállalás nélkül.

“Ha az embernek hatalma van, az nem jelenti azt, hogy élnie is kell vele. De visszaélni semmiképpen nem szabad.” (Meg Cabot)

Mindannyian visszaélünk a hatalom fegyverével, ugyanakkor mindannyian elszenvedjük mások harcát az igazságunk keresésében.

Felelősséget vállalni a környezetünkre való ráhatásainkért, szerintem alapérték kellene, hogy legyen.

Kép: Jenna Simon

Amikor a szavak marnak

Verbális bántalmazás a mindennapokban.

Írok egy kicsit a barátnőmről. A kerekedő történet előszava legyen egy-két adat: Gyönyörű, igényes nő, 80 kg,173 cm, 37 esztendős. Nála tudatosabb embert nem ismerek. Mindent kivizsgáltat, megnézet, megfogadja a szakemberek tanácsait….

Óriási öröm érte, ha a Mindenható is úgy akarja, nyáron ölében tarthatja első gyermekét, megélheti az anyaság varázslatos világát.

Eddig volt mese habbal a mai bejegyzésem.

A következő mondatokat kapja nőktől:

“Aki ilyen kövér, annak egy 2 órás előzetes orvosi konzultáción kell résztvennie, hogy ne hízzon 6-7 kg-nál többet”

“Ne reménykedjen, hogy negatív teszteredményt kap, mert ki tudja mennyi minden lesz kóros a gyereknél?! A kövér anyukákáknál így szokott lenni.”

“Reméljük nem sokat fog hízni, mert megfullasztja a gyerekét a szülésnél.”

“Na legalább vérnyomása nincs, így nem biztos hogy lesz méhlepény infarktusa a gyereknek.”

“Nem érdemes izgulni a vetélés miatt, mert egy csomószor úgysincs jele, egyszer csak valamelyik ultrahangon nem lesz szívhang.”

Verbális bántalmazás járvány van. Mentális egészségtelenség. Mennyi önmagával nem azonos, önmagától távol lévő, fájdalmait, sérelmeit bástyával körbeépítő ember van? Mérhetetlenül szomorú. Talán a legszomorúbb ebben az, hogy annyira eltávolodtak már önmaguktól, annyira nem tudnak kapcsolódni önmagukhoz, hogy észre sem veszik, hogy bántalmazók, és karmaikkal sérülést okozhatnak.

Mi lenne, ha háború lenne? Ha már a kegyetlenségek békeidőben ilyen szépen bemocskolják a mindennapi örömeinket?

Tudom, tudom nem kell felvenni ezeket stb., de igazán miért nem? Miért kellene nekem érzéketlennek lenni és falat építeni? Kezdjék el ők a sajátjukat lebontani!

fotó: Kasia Derwinska