Korona után – Back to normal?


Reméltem ez a járvány tanít és újrastrukturálhat több mindent a társadalmi működésünkben  vagyis az azt alkotó egyének életében, de most nem úgy tűnik ez az a járvány vagy ez az a társadalom, ahol ez létrejön. 
Két hónap bezártság adott-e annyi belső munkát, hogy ne ketrecünkből kiszabaduló vadállatként éljük meg a friss levegő ízlelését és  a rohanást a vadonba? 


Kérlek félre ne értsd vagy magyarázd, nem arról van itt szó, hogy gond lenne a tolongó sor fagyizónál, újra ovibajárás, a közösségi élet, vagy a sugarat hányó bulizós magyar a budapesti Király utcában. Ez bőven túlmutat ezen a kérdésen.

Arról lamentálok épp, hogy volt-e tanulsága, vagyis inkább látjuk-e a magunk életére vonatkoztatott tanítást? Vagy esetleg ismét vállatvonva ráfogjuk világunk jelenét, hibáit, alakulását a nagyhatalmi érdekre, az arctalan hatalmakra, a pénz-hatalom örök duettjére, vagy akár a természet rendjére? Vírusok voltak-lesznek, jönnek-mennek elve alapján.
Szerintem szükséges a járványt az egy-egy ember szintjén nézni pl. munkával, iskolával, pénzzel, barátsággal, házassággal, önmagunkkal stb. kapcsolatos változásait.


Néhány példa:
Megéljük-e

–  a munka megtartásának pillanatnyi örömét, akik nem veszítettük el az állásunkat, vállakozásainkat?-  az egészség és annak megőrzésének örömét-  a csend és hang általunk választott jelenét?


Gondolunk-e

– az anyagi helyzet és a pénz beosztásának újrahúzására? 

– az utazáshoz való viszony megváltozásárara, a hazai turizmushoz való viszonyra?

– a fogyasztói kultúránkra, a ruha és élelmiszer vásárlási szokásainkra, azok szükségességére és szükségtelenségére?


Látjuk-e

a környezetszennyezéshez való viszonyunkat, milyen eredményt hozott az emberiség ajtó mögött maradása a levegő tisztaságában, a fogyasztási preferenciák termelési csökkenéseiben?

– mások nehézségeit és akár sajátunk közötti hasonlóságokat, 

– a barátságainkat, kapcsolatainkat, családunkat, melyek lecsupaszítva manírok nélkül mutatták meg magukat az elmúlt hónapokban?


Akarjuk-e mindezt látni, megélni és ezzel újrakezdeni? Akarunk-e döntést hozni, hogy nem térünk vissza teljesen az előző életmódhoz, élethez, hanem alakítunk rajta? Akarunk-e merni változtatni magunkon, fejben, lélekben, környezetben?
Én mindenképp. Tanítás érkezett, megnézem mit értettem most meg belőle, a magam életét tekintve. Van irány, amiben megerősített, s van mire felhívta a figyelmemet, a látóterembe hozta .

Kép: Banksy – street artist

Tabuk Tabuk nélkül

Azért felemelő ezekkel a “nehezebb” témákkal foglalkozni, mert az Élet összerendez olyan emberekkel, akikkel kialakul egy energiaáramlás, és szinte ismeretlenül mélységig jutunk.
Akikkel egy beszélgetés alatt valódi csendtörés jön létre, tabuink kölcsönösen asztalra kerülnek és a kapcsolódások csodás élményt adnak.

Sok a lelkes, sok a hang, sok a szakértő, de mondhatom közülük, azokkal tudok igazán alkotni, akikkel a kapcsolódás létrejön.

Volt és lesz olyan, ahol hiába volt meg a szakma, nem tudunk addig együtt alkotni, amíg falak vannak. Stabil rés nélküli bástyák, melyet a sérülés téglái tettek egyre magasabbra.
Tudom, mert fájdalmas úton romboltam le én is a sajátomat. Félelem, fájdalom, bátorság és erő kellett a bontásomhoz. És még több erő a nem újraépítéshez, mely élethosszig feladat.

Mindenki más, mégis egy közös pont van azokkal, akikkel az alkotásban együtt tudunk lebegni: akiknek volt bátorsága kinyílni, és ereje maradni.


Nem ego, titulus, pénz, karrier mozgatja, hanem valami egészen más.

Kép: Kasia Derwinska

Digitális böjt a tudatos jelenemért

Abban hiszek, hogy a megfelelő kérdés belülről érkezik.
És abban hiszek, hogy a megfelelő válasz rá ugyancsak belülről talál rám.

Annyi ember, annyi mindent zajong most (is), hogy a harsonáik miatt alig hallottam meg magam a múlt héten.
Elvesztettem a fókuszt, a tudatos jelenlét egyre nehézkesebb lett. Gyermek, munka és család mellett a külső zajok éktelen hasogatássá váltak.

A napi meditáció, a sport és kedvenc időtöltésem ellenére is zaj volt. A belső csendet nem leltem.

Így radikálisan kikapcsoltam a külső zajt:
a telefonomat teljesen, naponta egyszer 5 percre kapcsoltam vissza, akkor is hívásellenőrzésre csupán. Sem hírek, sem közösségi média, sem cikkek.
A munkámban az internetet is tudtam ennyi időre nélkülözni. Zene sem volt.

Napok teltek el így. Néhány óra most nem lett volna elég. Volt, hogy elég volt régebben, azonban ebben a helyzetben most több kellett. “Alapbeállításon működtem”.

A családom, a kertünk hangjai volt az egyetlen külső hang körülöttem. Így ismét hallani kezdtem magam.
Felszabadító, lelket töltő az a csend és nyugalom, ami érkezett. Érkeztek kérdések,és válaszok, az ösztön utat tört ismét.

Ez az egyik módja annak, hogyan nyugtassam meg háborgó lelkem, amit nem közvetlenül a koronajárvány, mindinkább az emberek okozta társadalmi hatás váltott ki bennem: a felelőtlenség, a félelemkeltés, a közléskényszer, az önmagától távol levő emberek, egy hangos, zavart tömeg, ahol az értéket teremtők eltűnnek a zajban, és segítő kezük már csak halványan látható.

Az inger túl sok volt számomra, és nekem kellett ellene tennem.

Belülre figyeltem. Tisztítottam magam, mert felelősséget érzek a családom, a munkám és igen lehet furcsán hangzik, de a blog és a zárt csoport iránt is.
Adni és fogadni tisztább tudattal és lélekkel tudok.

Social media lélektan

Vártam a tavaszt.
S érkezik.
Másképp kopogtat az ajtón, mint ahogy azt az eddigi kegyelmi években élvezhettem, de van mondanivalója, most is, így nyitott, de kicsit zavart lélekkel hallgatom.

Nyugtalankodom mit hoz magával, közben pedig érkezésének feszült várakozása tisztítja a látóteremet.

Sok oldalt követek. Jóval többet, mint ami megjelenik nap-nap után a hírfolyamomon.
Most érzem sok.
Az oldal követéseimet, az általuk kínált szolgáltatást, tartalmakat, netán küldetést most még szigorúbban kezdtem felülbírálni, vizsgálni.

Hiszen érzelmeket, gondolatokat vált ki minden inger, ami árad onnan.

A zaj nagy. Zavaró. Így önmagamért folyamatos szűrőt állítok be.

És most tisztábban látszik a hamuban a lencse.
Látszik, mi az, ami tápláló és értéket képvisel.

Válogatok, aszerint, mi az mi a jelen helyzetben érték és érzés rendemmel ellentétes dolgot képvisel.

Ahol vád, félelemkeltés, vagy felelőtlenség árad az online terükből, a továbbiakban nem tisztelem meg figyelmemmel, s pénzemmel.
Nem eszem ott, nem vásárolok tőlük vagy nem szerzek információt, tudást a jövőben. (Legyen vállakozás vagy civil szervezet akár).
Ahol gerjesztenek, szorongatnak, ahol árasztják a kapzsiságot, ahol feláldozzák a biztonságot, onnan távozom.

És ugyanígy kötődésem, szimpátiám mélyülni tud, ahol szív lakozik, és meg is jelenik ezen az újat hozó tavaszon.
És mikor újranyitnak, pénzemmel, azokat támogatom, kik a bajban emberek maradtak és felelősséget vállaltak a társadalomért, tettek a közjóért, adtak, mert akartak.

Ezeket a vállakozásokat fogom vásárlásaimmal támogatni, ezeket a szervezeteket, közszereplőket, közösségi szereplőket (blogger, influencer) fogom figyelmemmel megtisztelni.
Ezzel a tudatossággal igyekszem hozzájárulni az életbentartásukhoz, avagy sikerükhöz, s elvenni a lehetőséget az érdemtelenektől.

Kép: Gerhard Haderer